Aki asztrológiával egy kicsit is foglalkozik, nem ritkán szembesül azzal a ténnyel, hogy amit a horoszkópban „lát” annak az ellenkezője a valóság. Korábban a sokszor töprengtem, hogyan lehetséges ez? Egy szakmai baráti körben éppen arról folyik a vita, hogy a horoszkóp szimbólumnyelvén kódolt téma mennyire világosan mutat rá, mi a feladat.
Ennek kapcsán gondoltam rá, hogy érdemes ebben a hónapban ezt a kérdést fejtegetni.
Egy személyes energiát, amelyet a horoszkópban az adott bolygó képvisel, mindenki magában hordozza. A különbség az, hogy jelenlegi életszituációjában az adott személy gátolva, elfojtva vagy kompenzálva él az energiájával. Ez a elfojtás vagy kompenzálás változhat a körülmények hatására, de nem ritkán az ember egész életében elfojt vagy kompenzál egy bizonyos energiát. Természetesen létezik egy harmadik lehetőség, a kiegyenlített, úgynevezett „felnőtt” állapot. Ha az ember egyensúlyban akar önmagával és a világgal kerülni, akkor ebben a felnőtt állapotban kellene energiáit meg-, és kiélni. Ne kergessünk illúziót! Ha az ember egy-két személyes energiáját egy élet folyamán képes felnőtt szintre hozni, akkor legyen elégedett. Egy életbe sajnos sokkal több nem fér bele.
Az elfojtás, gátlás
Az elfojtás mindig a kellemetlen, rossz tapasztalatok hatására alakul ki az emberben. Vannak régi életekből és gyermekkorból származó elfojtások, amelyek a tudattalanban tárolódnak.
A gyermekkorból származó gátlásokra térnék itt most részletesebben ki. A kisgyermek hamar tapasztalja, hogy ha a szülők figyelmét és szeretetét meg akarják szerezni, akkor úgy kell viselkedniük, ahogyan elvárják tőlük. Az elfogadás (figyelem) és a szeretet hiánya életveszélyes a kisgyermek számára, ahogyan a pszichológiai kísérletek ezt határozottan bizonyítják. Ezért a kisgyermek mindent megtesz ennek érdekében. Korán megtanulja, hogy nem szabad kiabálni és akaratoskodni (Mars), nem szabad haragudni és durcáskodni, nem kapja meg mindig, amit szeretne, ezért le kell mondania (Hold), nem teheti azt, amit akar (Nap), nem beszélhet vissza (Merkúr), ha kisfiú, nem babázhat és nem sírhat (Hold), ha kislány nem verekedhet (Mars) stb.
Később a környezetnek való megfelelés indítékával ez a folyamat tovább halad. Az elfojtás egy életen át is elkísérheti az embert.
Kompenzálás
Az elfojtások néha annyira sok frusztáló élményben „részesítik” az embert, hogy idővel, a kamaszkorban vagy később, a felnőtt korban elkezdi az adott energiát kompenzálni. Azaz, átesik a ló túlsó oldalára. Így lesz a megfélemlített, gyakran megvert gyermekből (elfojtott Mars) agresszív (kompenzált Mars) felnőtt, de a rászoruló (elfojtott Neptun) gyermekből másokon akarata ellenére is segítő (kompenzált) ember.
A kompenzálást mindig az elfojtás előzi meg. Egészségesen kiélhető energiákat soha sem kompenzálunk.
Felnőtt állapot
Ha a Mars az előzőekben sokszor szerepelt, nézzük, milyen a felnőtt típusú Mars. Ez a marsi energia képes megvédeni magát a támadóval szemben, de nem támad, különösen nem a gyengébbekre. Megfelelő átütő erővel cselekszik, de nem agresszív és nem gyáva. A Nap felnőtt állapotában a szülöttnek egészséges önbizalma van, de nem elbizakodott és nem kishitű a cselekvőképességével kapcsolatban. Képes céltudatosan tervezni és végrehajtani, de nem önző, nem mások kárára teszi ezt. A felnőtt Plútó a saját út járását jelenti, amikor az ember nem mások által „jónak” tartott példákat követ, hanem önvalójának megfelelően él.
Ezt semmi esetre sem szabad az öntörvényűséggel összekeverni.
Az „iskolát” tehát ki kell járni ahhoz, hogy felnőtt állapotú személyes energiákkal rendelkezzünk és éljünk. Csak az elfojtott állapotot követheti a kompenzálás és csak a kompenzálás után válhat az energia felnőtté.
A zsák megtalálja foltját
Aki elfojt, az törvényszerűen a külvilágban találkozik a kompenzátorral. A kompenzátor pedig megkeresi és megtalálja az elfojtót, hogy kompenzálhasson. Ők egymásnak tükörként szolgálnak, hogy mindketten megértsék, szerepeket játszanak. A gyermek és a szülő szerepét, bármely életkorúak is legyenek.
A felnőttnek nincs szüksége sem gátoltra sem kompenzálóra. A felnőtt egyensúlyban és egészségesen éli meg energiáit.
Képzeljük el, hogy egy adott energiából – most vegyük példaként megint a Marst – mindenkinek van „egy méternyi” készlete. Ez a készlet tényleg mindenkinek rendelkezésre áll, de a gátolt, elfojtó az egy méterből kb. 80-90 centit elfojt, a külvilágba csak 10-20 centit visz ki, ezért szüksége van egy másik emberre, aki kompenzál és neki kívülről „hoz” 80-90 cm Mars készletet. A kompenzátor a 10-20 centit befelé (elfojtva) éli. Ez csak példa, az arány érzékeltetése végett. A felnőttnek 50-50 cm jut a Marsból befelé és kifelé, tehát egyensúlyban van.
A horoszkópra visszatérve egy bolygó „ereje” vagy „gyengesége” mutatja meg, elfojtó, kompenzáló vagy felnőtt-e a szülött az adott energia szempontból.
Minden asztrológiai irányzatnak vannak szempontjai, melyik bolygót tekinti erősnek és gyengének. Számomra a többféle besorolás közül – a hosszú tapasztalatomból eredően – a következő szempontok a legmegbízhatóbbak, amikor egy személyes energia külvilágban történő szereplését, mértékét vizsgálom:
1.)Házban elfoglalt helye, energiatartalma: Koch-házakkal és a Huber-féle házdinamikával megállapítható, hogy egy bolygó által képviselt személyes energia kardinális, szilárd vagy változó motivációjú-e. Ezt a ház hármas felosztásából és nem a ház eredeti minőség szerinti felosztásából látom.
Házcsúcsok közelében kompenzáló, a ház közepén (IP-TP között) elfojtó és a TP után a következő házcsúcsig több a lehetőség arra, hogy „felnőtt” legyen az energia.
2.)Férfias bolygók oppozíció és quadrát, nőies bolygók szextil és trigon fényszögeket kedvelnek. Ha ebben ellentét mutatkozik, akkor csökken az energia.
3.)Adott életévben – az életóra járása szerint – a házdinamika szerint az egyes bolygók által jelzett feladatok megoldásához több vagy kevesebb energia áll rendelkezésre (mert a házak nem egyenlő nagyságúak).
Két példával szeretném illusztrálni a fenti elméletet:
1. Ferrari Enzo 1898.02.20. Modena (I) 3 h
Az egyébként csupa szextilből és trigonból álló aspektusképben két feszültség látszik:
Uránusz Nyilas 3,5º, a 12.ház IP-nél quadráttal csatlakozik a Halak 2º-on lévő Naphoz és a 3º-on lévő Vénuszhoz a 3. ház elején.
Eredetileg az Uránusz elfojtott (nyugtalanság) a kompenzáló Naphoz (akaratosság) és Vénuszhoz (cicoma).
Felnőtt állapot, amelybe e három energia képes volt elérni az élete folyamán: Uránusz (újítás), Nap (akaraterő), Vénusz (forma szépsége). Tudjuk, hogy először nem engedték versenyezni (elfojtott), majd az akaraterőnek (Nap) köszönhetően mégis több versenyt nyert (Nap) és létrehozta a legszebb Forma1-es autókat (Vénusz), amelyek sebességükkel (Uránusz) sok díjat nyertek. A Ferrari cég is többször jutott csődbe, mégis az egyik legnevesebb autógyár maradt a mai napig is.
Szaturnusz a Nyilas 11º-án a 12.ház változó zónájába oppozícióban az Ikrek 13º-án lévő Plútóval, a 6.ház változó zónájában.
Szaturnusz és Plútó korábbi életekben és a gyermekkorban már túlléphetett a kompenzáló fázison, mert mindkettő a saját házának változó zónájában van a radixban. Mint tudjuk, ez a rugalmas, változni képes, átalakuló zóna a házban, ahol a TP után ismét növekszik az energia.
Szaturnusz a fizikai Én és a biztonság megteremtője, megőrzője, az örök figyelmezető.
Plútó többek között a transzformáció és a saját út mutatója. Szaturnusz már korán nem gátol, nincs félelem, de nem is korlátoz. Plútó pedig nem elnyomó és nem is lenyomott.
Az oppozícióban azért benne van a feszültség az adott tengelyen: egyedül (12.ház) biztonságosan (Szaturnusz) vagy egy vadonatúj és saját (Plútó), de másokkal együttműködő (6.ház) formát válasszon-e. A cég egy részét a csőd után végül is eladta Ferrari.

2. példa
Gorbacsov Mihail 1931.03.02. Krasnodgorodskoje (SZU) 12 h 34
Államférfi, politikus lévén nézzük a Napot és az Uránuszt, mivel valóban újított a hazájában hosszú ideig megszokott elveken és gyakorlaton. De érdemes még a Szaturnusz-Plútó oppozícióra is kitérnünk.
Nap a Halak 10,5º-án a 10.ház elején eredetileg kompenzáló, akaratos. A Nap oppozícióban a szintén kompenzáló Neptunnal a 4.ház elején, a Szűz 4º-án.
Maga az oppozició ezen a tengelyen a haza hagyományai (4.ház) és az egyéni vágyak és ambíciók ellentétét mutatja. Neptun az idealizmus vagy irrealitás jelképe. (10.ház) között képez ellentétet.
A Nap felnőtt állapotának megélésében ez a Neptun az akadály. Ez lehetett bukásának is oka. Újító, reformátor cselekedeteit (Nap) a vele félszextilben álló Uránusz segítette. Érzésem szerint Uránusz, amely a változó zónában alkalmasabb volt a felnőttség elérésére, be is teljesedett.
Plútó az 1. házban, a Rák jegyben az IP-TP között elfojtott állapotú eredetileg. Szaturnusz a 7. házban még éppen csak az elfojtó középső részen van a házban.
Ez Gorbacsov elfojtott hatalomvágya (Plútó) és a maradi, konzervatív „ellenségkép” (Szaturnusz a 7. házban) összetűzése az 1.-7. tengelyen. Először sikerült a hatalomhoz jutnia, de a reformokat (Uránusz) csak fizikai és nem szellemi (filozófiai váltás) élte ki, ezért győzött felette végül is egy másik politikus.
Érdekesség kedvéért érdemes megnézni, hogy 1989-es évre esik az életóra szerint az Uránusz együttállás, Uránusz tudatosodása és felnőtté válásának nagy esélye. Mint ismeretes, ezt a feladatot tökéletesen megértette és véghez vitte a vasfüggöny lebontatásával és a berlini fal lerombolásával.
