Az első ház

2009. március 6., péntek

Ezen túl havonta egy-egy ház értelmezésével foglalkozom, több szempontot is figyelembe véve.

A ház, mint életterület

Az 1. ház a legszubjektívebb Én területe. Kezdete az ascendens, amely jegye megmutatja, hogy a szülött milyen archetípusos tulajdonságokat sugároz ki a külvilágban, milyen ideálképpel rendelkezik önmagáról, amelyet majd – esetleg

– képes lesz megvalósítani az élete végéig.

A ház, mint életszakasz

Az 1. ház születéstől a 6. születésnapig foglalja magában az adott életszakaszt.
A ház elején, a házcsúcstól számított kb. 2 év 3 hónap (mint minden háznál) a kardinális motivációjú, aktív időszak. A kisgyermek fizikailag ebben az időszakban fejlődik a legtöbbet. Ezt a szakaszt a horoszkóp ábrában a házon belül az első pont (váltópont) jelzi. Ezt követően 1 év és 2 hónap ideig tart a középső, szilárd zóna a házban, amikor – kb. 3 és féléves korig – rögzülnek a tanultak (pl. szobatisztaság kialakulása, a hibátlan beszéd, stb.). A ház utolsó 2 év 8 hónapjában – a házban a második ponttól kezdődően a 2. ház csúcsáig) a gyermek szellemi képességei fejlődnek az iskolaérettség érdekében. Ez a ház motivációjú változó zónája.

A ház, mint életfeladat

Az életfeladatot a külvilág határozza meg az adott kornak és kultúrának megfelelően. A mi időnkben és kultúránkban a konkrét 1. házas feladatkör:
Szüless meg! Légy életképes! Fejlődjön ki az Éned, az alapkaraktered! Ismerd fel, hogy a szüleidet és testvéreidet, alakíts ki velük kapcsolatot! Fejlődj fizikailag, érzelmileg és szellemileg annyit, hogy kiléphess a valódi közösségbe!

A ház krízise

Mint minden házban, a 6 éves ciklus harmadik éve plusz 5 hónapja (tehát az első házban a három és féléves kor) az, amikor a ház krízisét, az Én-krízist meg kell élni. A későbbi önbizalom, akaraterő első – még tudattalan – iskolája ez. A gyermekeknél a dackorszakban zajlik le.

Hatéves kor után sem tehetjük félre az 1. ház feladatainkat. Bármely életkorban többé vagy kevésbé tudattalanul mindig visszanyúlunk az 1. házban megélt tapasztalatainkhoz, amikor az Énről van szó.

Az 1. ház megélésének változatai

Tehát bármely korban, ha a szubjektív Én kerül egy helyzetben előtérbe, ha bárhol, bármikor fellépünk, ha önmagunkat mutatjuk, ezt – mint minden ház esetében – három szinten tehetjük. A tudatos választás sorsjavító eseményeket hoz az életbe, a tudattalan megélések mindig sorsrombolóak Fizikai szinten bárki, minden megerőltetés nélkül képes ösztönösen is működni.. Tudatos választás alatt a legmagasabb, a szellemi szintű megélést értjük.

1.Fizikai szintű megélések

-erős figyelemfelkeltés a saját személye iránt, feltűnés
-önmaga erőszakos előtérbe helyezése

2.Érzelmi szintű megélések

-folyamatosan ellenállásba ütközés
-ki- és eltaszítás megélése
-belső és külső konfliktusok az elutasítás miatt

3.Szellemi szintű megélések

-saját szükségletek felismerése és képviselete
-önmaga vállalása

Ha végignézzük a választási lehetőségeket, feltűnik, hogy a kisgyermek nyilván a fizikai szintű megélésekben tapasztal. Később szüksége van az érzelmi szintű
megélésekre is, hogy ezek tapasztalata és krízisei rávezessenek arra, hogy felnőtt korban tudatosan szellemi szinten éljük meg önmagunkat. Ha erre képesek vagyunk, akkor az Én nem sérül és egészségesen fejlődik.

Az 1. ház feladatai és a konkrét feladatmegoldások

Az 1. ház analógiája a Kos jegy. Minden, a környezetből származó elvárás aktív,
energikus.
A konkrét személyes adottság az 1. ház kezdetének ( egyben az ascendensnek) jegye szerinti archetípusból olvasható ki. Ez többé vagy kevésbé módosul, ha az ascendens közelében egy planéta áll. Az a bolygó áll az ascendens közelében, amely kevéssel (max. 2-3 fok) előtte vagy a házcsúcs után, de a csúcs és az első pont (IP) távolsága közötti első harmadban található.

Az 1. házban álló planéták

Minden planéta egy személyes energiát szimbolizál. Ház az első, vagy a vele szemben lévő 7. házban találunk ilyet, akkor az még határozottabbá és fontosabbá teszi az 1. ház jelentőségét, mert az első hat évben az életóra érinti (együttállás) vagy szemben (oppozíció) kerül vele.
Az ilyen személyes energia fejlődése életkor szerint egy kicsit túl korán válik aktívvá. Ennek előnye, hogy korán érik, hátránya, hogy a megélés tapasztalatait az életkor miatt szinte bizonyosan a tudattalanba süllyeszti.

Az ascendensen álló bolygó

Figyelmet kell fordítani az ascendensen pontosan álló (max. 2 fok plusz-mínusz) energia szimbólumra, különösen, ha ez úgynevezett transzcendens bolygó (Uránusz, Neptun vagy Plútó). Születési idő pontosításánál is megbízható információ lehet, mert ez a születés rendkívüli vagy veszélyes folyamatát mutatja.

Felnőttkori Én-problémák okai

Az okokat mindig az első 6 éves időszakban kell keresni. Traumatikus és a tudattalanba süllyedt megélések (ha bolygó van az 1. vagy 7. házban) tudatba hozása nehezebb, de a későbbiekben nagyon ajánlatos.

Egy konkrét példa (férfi)

1. Ascendens Rák 17 fok 49 perc, Mars Rák 19 fok 38 perc

ábra

Születés mintegy 10 nappal a prognosztizált idő előtt. A születés
korábbi időpontja az anya erős fizikai megterhelése miatt.
A gyermek nem sokkal több, mint másfél órás vajúdás után könnyen    és erőteljesen jött a világra.

Most már felnőtten is jellemző, hogy érzelmi kisugárzása erős (Rák),
érzelmileg agresszív (Mars a Rákban), a visszautasítást nagyon nehezen
tűri. Ugyanakkor mások érzékenységére nehezen tud tekintettel lenni.
Könnyen megbántódik, másokat könnyedén megbánt, de utána erős
lelkiismeret furdalással küzd. Igen türelmetlen (Mars), ha célját el akarja érni (mint születésekor).

2.Megélései az első hat évben

3 hónapos korában (életóra még a Marssal állt együtt), magas láz és
eszméletvesztéssel járó görcsös roham, félrenyelés, fulladásos veszély.
Soha nem derült ki, valójában mi okozta, de tiltakozás lehetett.

11 hónapos korában (még mindig életóra Mars együttállás) gyomormérgezéssel újból súlyos állapotban került kórházba. Előzmény: az anya bölcsődébe adta a betegség előtt pár héttel. Itt a tiltakozás elég egyértelműnek tűnik.

Éppen 2 éves volt, amikor egy új babysittert kapott, akit nagyon szeretett.
(életóra Rák 25 fok 10 perc) félszextil Jupiterre (Rák 25 fok 35):
tudattalan.

1984.júniusában a babysitter felmondott: életóra Oroszkán 5 fok 7 perc,
trigon Hold (Kos 6 fok 8 perc). A kisfiú láthatóan boldogtalan volt miatta.
Pszihológushoz kellett vinni, mert a már szobatiszta gyermek ettől kezdve rendszeresen bepisilt éjszaka. A probléma mintegy 3 hónapig tartott.

1985. tavaszán Oroszlán 8 fok 24 perc, azaz félszextil Merkúr ( Szűz 9
fok 49 )az óvodában magaviselete miatt iskola-érettlennek nyilvánították, emiatt a szeptember elején született gyermek egy évet veszített. Ettől az időtől fogva, ha ideges, még ma is dadog.

AnnakEllenére, hogy megfenyítve alig volt (fizikailag soha), a dackorszakot békésen élte meg. Nem volt hisztis, akaratos.

3.  Később

1985. elején a szeretett babysitter visszatért a családhoz. Sajnos 1987.
márciusában el kellett küldeni, mert a szülők távollétében, miközben
a gyermek iskolában volt, öngyilkosságot kísérelt meg. Életóra: Oroszlán 14 fok 49 és félszextil a Szaturnuszra. A Szaturnusz tudattalan megélése a félelemben és a veszteségben érvényesült.

1995. decemberében, anélkül, hogy a szülőknek tudomása lett volna,
tartósan elkerülte az iskolát, emiatt kicsapták. Életóra: Szűz 15 fok 22 perc, az a Nap és Szaturnusz együttállás. Innen kezdődött a tudatos ciklus e két szimbólumból: fizikai Én és a mentális Én. Tulajdonképpen a kényszereket (Szaturnusz) vetette le és önálló akaratát (Nap) érvényesítette.