A harmadik ház

2009. március 6., péntek

A ház, mint életterület

A 3. ház a nem szabadon választott kapcsolatok, a testvérek, a távolabbi rokonság és a partner rokonai, az iskolatársak, munkatársak, szomszédok és minden olyan más emberi kapcsolatok háza, amelyeket nem magunk akartunk, hanem az élet hozta nekünk. A harmadik ház másik fő feladatköre a tanulás, a kollektív és a környezet tudása, gondolkodásmódja, elvei, a divat, a trend, a kommunikáció, írás és beszéd (stílus).

A ház, mint életszakasz

Életkor szerint a 12.-től a 18.-ig születésnapig terjedő időszak. Ezen belül az aktív (kardinális) időszak a 12. születésnaptól számított 2 év 3 hónap, a passzív (szilárd), megőrző időszak a rákövetkező 1 év 2 hónap, majd a változó időszak a 6 éves életszakasz (változó) utolsó 2 év 8 hónapja.

A ház, mint életfeladat

Az első 2 év 3 hónap feladata az az intenzív tanulás, az iskola, a kollektív gondolatainak tudásának megismerése. A nagyobbacska gyermeknek hatalmas tudásanyagot tálalnak, ezt vele elfogadtatni akarják.  A kamaszkor végén a fiatal a kapott tudást elfogadás előtt megszűri, saját gondolataival és elméleteivel összeveti, csak ez után hajlandó elfogadni.
A tipikus kamaszkori ellentétek a szülőkkel, nevelőkkel és a felnőtt társadalommal szemben
egy komoly érlelődési folyamat.

A ciklus középső 1 év 2 hónapjában – tizennégy-tizenöt évesen – igen nagy az ellenállás a felnőttekkel szemben.

A ciklus utolsó 2 év 3 hónapjának, a változó időszakban, azaz 16 éves kortól pedig az ellenállás még csak nő és egyre mélyíti az ellentéteket a felnőtt világgal.

A beszéd, írás és az önkifejezés is a 3. házhoz tartozik. A ház kezdetének jegye megmutatja,
„hogyan”. Az önkifejezés leginkább alkalmazott energiái a házakban található planéták szimbolizálják. A ház csúcsánál lévők sikeresek, a talppont körüliek, pedig nem.

A ház krízise

A 16 évesek 3. ház krízise a szellemi-krízis. A fiatal úgy véli, mindent tud, sőt jobban tud másoknál, és hevesen igyekszik érvelni a maga álláspontja érdekében. Érettnek, felnőttnek érzi magát, pedig egy sor szellemi funkció ( pl. az intuíció) csak ebben a korban kezd kialakulni.
A szintetizáló képesség is a 3. ház krízise után elnyert képesség.

Az 3. ház megélésének változatai

1. Fizikai szintű megélések

-  gyanakvás és a kapcsolatok hárítása
-  erőteljes konfrontáció a felnőtt világgal
-  iskolai eredmények lecsökkenése
-  a tanulás iránti érdeklődés csökkenése
-  divat kritikátlan követése
-  „minden lében kanál” lenni

2. Érzelmi szintű megélések

-  szülőkkel és mentalitásukkal szembeni erős ellentét
-  testvérek között a kapcsolat gyengülése
-  orientáció vesztése (célokban)
-  alkalmazkodási kényszer

3. Szellemi szintű megélések

-  céltudatos tanulás
-  pályaválasztásban eltökéltség
-  értelmes viták
-  érdeklődés a világ iránt (kulturális, vallási, politikai)
-  annak tudata, hogy mindennek (személyek, helyzetek)személyes     üzenete van

Az 3. ház feladatai és a konkrét feladatmegoldások

A környezet és a kollektív elvárása a szülöttel szemben az, hogy a lehető legtöbb információt szerezze meg, szorgalmasan tanuljon, tudja, mi szeretne lenni és e cél érdekében tegyen meg mindent.

A 3. ház kezdetének jegye mutatja meg, hogy a szülött hogyan áll a tanuláshoz, a nem szabadon választott kapcsolatokhoz.

Az 3. házban álló planéták

A 3. házban álló planéták közvetlen eszközök szimbólumai, amelyekkel az érintett a ház feladatait kezeli. A sikert mindig a 3. ház csúcsához közel eső (kardinális zónában) található planéták  hozzák meg. A TP közeliek igen gyengék és fejlesztésre szorulnak, hogy a cél érdekében használhatók legyenek. A házban erős planéták olyan képességeket jelölnek, amelyek tehetség formájában közvetlenül anyagiak megteremtésére alkalmasak.
A foglalkozásokban például nagy szerepük lehet.

Felnőttkori szellemi, ideológiai, világnézeti problémák okai

Felnőtt korban jelentkező szellemi problémák (tanulatlanság, műveletlenség, rossz szomszédi kapcsolatok, testvérekkel szembeni harc, stb.) mind a 3. házban keletkezett élmények hatására alakulnak ki. Természetesen idővel sok alkalom nyílik arra, hogy a még oly fájdalmas megélés során keletkezett beidegződések feloldódjanak. Ennek azonban két alapfeltétele van: fel kell ismerni a konkrét gyermekkori eseményt és az azzal kapcsolatos érzelmi traumát. Utána tudatosan elemezve az egykori történetet felszabadítható a tudattalanban lévő lenyomat, amely az említett szociális problémákat okozza.

A világnézeti és tudással összefüggő problémákkal küzdő emberek nagy részénél oppozíció húzódik a 3.-9. ház tengelyén. Az oppozíció két végén álló szimbólum világosan megmutatja, mely két személyiségrész konfliktusáról van szó. Ha megnézzük az időpontokat (életóra),
a 3. házban, mely időszakban volt egy történés, amely nagyon fontos a konfliktus kialakulása szempontjából, akkor már nem nehéz megfejteni, mely személyiségrészeknek kell jobban integrálódniuk, hogy az egyén megszabaduljon alapvető problémájától.

A felnőttkor bölcs embere olyan, aki meghallgató és nem alapállásból visszautasító a másként gondolkodók, más bőrszínnel rendelkezők és más szellemiséget, vallást képviselőkkel szemben. Utazásokat fizikailag vagy mentálisan tesz, ez által folyamatosan szélesedik látóköre, fejlődik életszemlélete, toleráns és intelligens. A 3. házban megélt élmények – ha szellemi szintűek voltak – jó alapot képeznek a későbbi bölcsességhez.
Természetesen a fizikai vagy érzelmi szintű megélések traumákat okoznak és ezeket az ember felnőttként is magával hurcolva gátolt marad mentálisan. Ez nem szellemi visszamaradottságot jelent feltétlenül, de sajnos az intolerancia, a fajgyűlölet, a szűk látókör bármely korban a 3. házból indul ki.

Egy konkrét példa: Reinold Messner   1944.09.17. Brixen (A) 1 h

Híres hegymászó és számtalan extrém túra főszereplője. Földrajz szakon tanult a padovai egyetemen és nagyon korán kezdte a hegymászást. Élénken érdeklődik a természet és az egyszerű emberek élete iránt. Európai Parlamentben a zöldpártiak képviselője volt 2004-ig.

1970. június 27-én a pakisztáni 8126 méter magas Nanga Parnat csúcsot is megmássza öccsével, aki a visszafelé vezető úton (június 28-án) meghal. A halál körülményeit csak mostanában lehetett tisztázni, miután 2004-ben megtalálták maradványait. Eddig többen megvádoltál Messner azzal, hogy mérhetetlen becsvágya okozta a testvér halálát, aki segítsége nélkül nem tudott megbirkózni a visszaúttal. Messner ezt 33 évig tagadta és próbálta bizonyítani, mostanra sikerrel, hogy nem ő okozta hanyagságból a testvér halálát.

A 3. ház a Szűzben

A 3. ház témáihoz való hozzáállás kritikus, analitikus, megfigyelő és elemző.

A benne álló planéták Merkúr, Jupiter és Hold

A képességek szempontjából Merkúr-Jupiter együttállás mutatja az elméleti és a
gyakorlati tudás szoros összefonódását. Elmélet alatt érthetjük a földrajzi tanulmányokat, gyakorlati alatt pedig a hegymászást, Grönland keresztülutazását motorizáció nélkül, valamint
Radix

a Gobbi sivatag bejárást.
Ha Merkúr a 3. házban van a tanulás iránti érdeklődés mellett a testvérek is nagyon fontosak.
Mindkét testvére hegymászó, így közös tevékenység, közös érdeklődési kör köti őket össze.
Uránusz kvadrát Merkúrra és Jupiterre (a 11. házból) a rendkívüli szabadságigényt is mutatja, no meg azt, hogy a tanulás (Merkúr) és a tapasztalatszerzés (Jupiter) rendkívüli, egyedi és
szabad utakat keres. Ugyanakkor a Szűz jegyből a nagyfokú figyelem és precizitás is kitűnik, ami hegymászónál elengedhetetlen követelmény.

Hold a 3. házban a „szívet” mutatja a nem szabadon választott kapcsolataiban, rokonságon kívül a környezetében lévő emberek irányába is. Idegen és extrém tájakon való barangolások közben mindig nagy figyelmet fordít az ottani emberekre, életkörülményeik és gondjaik érdeklik.

A testvér halála:
Messner állítása szerint a lefelé haladás közben vesztette szem elől testvérét, aki nagyon legyengült a magaslati levegő hatására. Akkor már két napja nem ettek, nem ittak és nem aludtad. Mínusz 40 fok volt a magasban és az öccse nagyon elfáradt, ezért keresett Messner egy könnyebben járható lefelé utat. Szerinte a legyengült fiút lavina ölte meg.

Az életóra Messner radix horoszkópjában  a Skorpió 27 fok 35 percén állt az 5. ház elején a haláleset idején és trigont vetett a felszálló holdcsomóra.

Mi olvasható ki ebből?

Az életóra a házban a többek között a helyes kockázatvállalás iskolája ebben a korban. Az 5. ház Skorpió jegye azt mutatja, hogy szélsőségesség (fizikai vagy érzelmi szinten) lehetséges,
a maga útját járó (szellemi szint) ember.
A felszálló holdcsomó a radixban az 1. házban van, tehát a karmikus feladat szerint partnerségben (ebben az esetben a hegymászó partner öccse) egyenrangúnak, önmagát nem feladónak, mégis együttműködőnek kell lennie.
Teljesítette-e ezt a karmikus feladatot, azt nem tudhatjuk, de a tragikus esemény minden esetre karmikus jelegű.

Utólag megnézhető, mikor is derült ki a maradványok vizsgálatából, hogy feltehetően Messner nem vétkes a testvére halálában. Ez 2004. január elején történt, amikor az életóra
A Bika 10 fok 48 percénél állt a 10. házban.
Ekkor az életóra sok fényszöggel aktiválta a planétákat:

Kvinkunx Mars: radix Mars a 4. ház elején a Mérleg jegyben
Család, otthon életterületen konfliktusban kvinkunx segítségével „helyre kerülhetnek” a dolgok

Trigon Merkúr: radix Merkúr a 3. ház elején Szűzben
Információ szabad áramlása, amely a kommunikációt pozitívan befolyásolhatja

Trigon Jupiter: radix Jupiter a 3. ház közepén a Szűz jegyben
Peres vagy vitás ügyek sikeres lezárása lehet. Az igazság kiderül.

Kvadrát Plútó: radix Plútó a 2. ház csúcsán az Oroszlánban
Más hegymászók, különösen az, akinek elszerette a feleségét korábban, erősen vádolták az
öccse halálával kapcsolatban.

Szextil Szaturnusz: radix Szaturnusz a 12. ház talppontján a Rákban
A biztonsága szempontjából csak magára számított mindig. A szextil most segített pontot tenni egy nagyon régóta húzódó gyanú elhárítására.

Félszextil Uránusz: radix Uránusz a 11. ház talppontja közelében, az Ikrekben
A szabadságigény hatalmas, annak kiélése merész. A szóban forgó életóra fényszög (félszextil = információ gyűjtő) váratlanul felszabadította egy hatalmas nyomás alól.