A La Donna-ban 2005. augusztusban megjelent cikk
A horoszkópból szinte egy pillantásra felmérhető, hogy a szülött hogyan éli meg szüleit és milyen a viszonya velük. Ez semmi esetre sem minősíti a szülőket, akik nyilván az esetek többségében jót akarnak a gyermeküknek, és az életre nevelik őket. A különböző korokban az „életre nevelés” mindig az adott társadalmi és /vagy vallási normáknak és trendeknek megfelelő. Mi azonban, individuumként, különbözően ítéljük meg a szüleinket és viszonyunk is eszerint alakul velük. Nem csoda tehát, ha többgyermekes családban (egyéni horoszkópban is láthatóan) az egyes utódok más-más viszonyban vannak a szüleikkel.
Mivel a szülői kapcsolatok nem csak a gyermekkorban, hanem felnőttként is erős hatással vannak az egyénre, egyáltalán nem mellékes, hogy valamikor, lehetőleg időben, megértsük a gyermekként szülőkről szerzet tapasztalatainkat. Azaz azonos nemű szülői mintát tudattalanul követjük, az ellenkező nemű szülő mintáját pedig keressük, illetve rávetítjük a partnerre.
A horoszkópban a Hold képviseli a gyermeket, a szülöttet, akinek horoszkópját vizsgáljuk. A horoszkópban a Nap az apa, a Szaturnusz az anya szimbóluma. Az asztrológiához már értők most talán csóválják a feküket. Tudom, a legtöbb asztrológiai iskola nem így személyesíti meg a szimbólumokat. A Huber módszer azonban – évtizedes pszichológiai vizsgálatok alapján – így határozta meg a családmodellt. Ennek magyarázata röviden az, hogy a gyermek, felnőtt korban is a belső gyermek a Hold, mert vágyakozó, érzékeny, befolyásolható, sokszor gyerekes. Szaturnusz, pedig az alapvető szükségletekről és a biztonságról gondoskodó, mint az anya, akkor, amikor a gyermek még nem tud önmagáról gondoskodni. Az anyák, gyermekük bármely korú is legyen, nem hagynak fel ezzel a gondoskodással, ezzel az aggódással, ezért Szaturnusz az anya jelképe a horoszkópban. Az apát – minden más iskolával egyetértésben- a Nap függ képviseli a képletben.
A családmodell, vagyis az apa, anya és a gyermek viszonya a három bolygó egymáshoz kapcsolódó fényszögeiből derül ki.
A harmonikus fényszögek (szextil és trigon, a kék színűek az ábrákban) harmonikus kapcsolatot mutatnak. A piros színnel jelzett feszültséges fényszögek (kvadrát és oppozíció)
feszültséggel teli, nehéz, akadályozott, esetleg konfliktusokkal színezett kapcsolatot jelent.
A zöldszínű fényszögek, különösen a 150 fokos kvinkunx (hosszú zöld) nevelő hatású, nem egyszerű, de megoldásokat kereső és leggyakrabban előbb-utóbb találó kapcsolatot mutatnak.
Ha a Hold a Nappal vagy a Szaturnusszal együttáll, akkor szimbiotikus, elválaszthatatlan kapcsolatról van szó a gyermek és a szülő között. Ezek a kapcsolatok nem mindig harmonikusak, mert a gyermek vagy a szülő igyekezne távolságot tartani, de a másik fél ezt nem engedi. Ha a Hold nem kapcsolódik egyik vagy mindkét szülőt képviselő szimbólumhoz sem, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nincs kapcsolata a szülőkkel (bár ez is előfordulhat), sokkal inkább azt mutatja, hogy a gyermeket gyakran egyedül hagyták, magára volt utalva. Az ilyen gyermekek hamar érnek, önállóbbak, esetleg óriási volt már kiskorukban is a függetlenségi vágy. A családi körülmények csak adták a lehetőséget az önállóság megvalósítására.
A Nap, Hold és Szaturnusz elhelyezkedése is sokat elárul a családmodellről. A legjobb helyzet szerint a Nap az MC közelében, és a Szaturnusz a 3.-4. házban van a horoszkópban. Az ilyen ideális elhelyezkedés azt jelenti, hogy az anya nemcsak a szükségletekről tudott gondoskodni, hanem a gyermek összes elvárásait teljesíteni tudta (kivéve, ha oppozíció vagy kvadrát van a Hold és Szaturnusz között). Az apa tekintély és példakép volt, akitől egészséges önbizalmat is örökölhetünk. Sok horoszkópban ez éppen fordítva van. Ilyenkor az anya az erősebb személyiség a szülők közül, gyakran férfi és apai feladatokat is ellát. A túl erős anya a férfiak számára teher és nehezíti a megfelelő partner megtalálását és egyáltalán a partnerséget. Ha a Nap kerül az IC környékére, akkor az önbizalom alacsony szintjét mutatja. Az apa gyenge az anyához képest, esetleg sajnálatra méltó. Mindkét nemű gyermek számára ez előnytelen pozíció.
A nehéz fényszögek a Hold és a Nap és/vagy Szaturnusz között kisgyermekkorban elszenvedett sérülést, traumát is jeleznek, amelyek felfedése és feldolgozása nagyon fontos és szükséges ahhoz, hogy az ember egészséges lelkületű és kiegyensúlyozott érzelmi életre képes legyen. A legtöbb partnerségi probléma gyökere is innen származik.
Nézzünk két példát:
Bill Clinton
volt amerikai elnök

Édesapja még akkor hunyt el, amikor Clinton meg sem született. A nagyszülei nevelték fel, mert az édesanyja egy másik városban dolgozott és élte fiatal éveit. Az édesanyja egy független, szabadelvű nő volt, aki gyakran lepte meg hivatalos és nem hivatalos „pótpapákkal”. Bill Clinton egész életében szenvedett az apa hiánya miatt. Nagyapjához, aki az apát valóban pótolni tudta, tiszta szívből ragaszkodott.
Steffi Graf
teniszcsillag

Édesapja, egyben edzője is valóban szimbiotikus kapcsolatban áll vele. Kisgyermekkorától, amikor teniszezni kezdett, az apa szinte minden percben vele volt. Évekkel ezelőtt az édesapát a bíróság adóügyek miatt elítélte és börtönbe zárta. Ekkor Steffi belebetegedett a történtekbe.